A korlátozó valóságról

„»Hétfőtől újra két nem lesz Amerikában«, olvashattuk nemrég. Két nem, mármint férfi és nő. Ha ugyanezt egy-két évtizeddel korábban olvastuk volna, pislogni kezdünk, hogy erre ugyan mi szükség van? Tán ennyire ráérnek a világ vezetői, hogy evidenciákat foglalnak rendeletekbe? Esetleg azt is törvénybe kell iktatni, hogy a víz nedves?

Persze mindenki ismeri a rendelet kontextusát. Manapság nem egyértelmű, hogy az ún. evidenciák gyökerei mélyre nyúlnak a földben. Az ügyet puszta ábrázolásként kívánom használni, nem maga a konkrét ügy a fontos. Számtalan ilyen ügyünk van. Akár lehetnének fontosabb dolgaink is, de úgy adódott, hogy az evidenciákat újra le kell cövekelni a valóságban.

Amióta vannak modernek, az emberi képzeletbe befészkelte magát az a gondolat, hogy világunkat kedvünkre alakíthatjuk, és ennek semmiféle korlátja nincs. (Modernek persze nincsenek már, vannak helyettük (poszt-)posztmodernek. De velük sem vagyunk beljebb.)

Mivel – a feltételezés szerint – az emberi világ egésze emberi alkotás, konstrukció, ezért tetszés szerint alakíthatjuk, ahogy csak akarjuk. Kezdetben ez nem érintette az ember biológiai lényét, inkább a társas kapcsolatait. Gondoljunk csak a szerződéselméletekre (amelynek a nyelvét a mai napig használják politikusok és elemzők): az emberi közösségek a családtól a politikai közösségekig, nemzetekig (szociológusul: «társadalmak») megegyezésen alapulnak, ezért minden törvény és szabály csak azon múlik, hogy az emberek megállapodnak-e azokban. Hasonlóképpen a hatalom léte is egy szerződés eredménye, amely szerződésszegés esetében visszavonható. A szerződés mindig újraköthető, felbontható, módosítható. Nincsenek olyan emberi viszonyok, amelyek ez alól kivételt képeznének.

Ha ez így van, akkor világunk átrendezésében az emberi akarat mindenható. A felvilágosodás, majd annak összes édesgyermeke ugyanezzel kísérletezett: valóság az, amit azzá kalapálunk (lefejezünk, kivégzünk stb.). Az ember teljes egészében megismerhető az értelem által, és ha megismerhető, manipulálható, alakítható is. Nincs külső akadálya a vágyott állapotok elérésének, az ember képes azokat megalkotni. A (poszt-)posztmodern legalább már nem vetít maga elé vágyott állapotokat. Történet már nincs, sem racionalitás, mindenki mondja a magáét, amúgy meg csak a hatalom a realitás – ha más nem is –, és jól vagyunk így. A modern legalább feltételezett valamiféle racionális rendet és erkölcsöt, még ha ez abszurd is volt, a poszt-posztmodernben nincs ilyesmi.”

Nyitókép: Orbán Viktor X-oldala